Hírek

Két és félmilliárd forintot zárolt a NAV egy húsipari cégnél

Budapest, 2014. február 1.

 

Két és félmilliárd forintot zárolt a NAV egy húsipari cégnél

Két és félmilliárd forint erejéig zárolta az egyik hipermarket-lánc beszállítójának bankszámláját, lefoglalta követeléseit és vagyontárgyait a NAV. Az adóellenőrök a házkutatáskor előkerült mintegy 15 ezer számla átvizsgálását megkezdték, az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomozás indult.

A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága adóellenőrzést indított az egyik hipermarket-lánc húsipari beszállítójánál, amely jelentős forgalma ellenére nullás áfabevallásokat nyújtott be, általános forgalmi adót nem fizetett, sőt volt olyan időszak is, amikor egyáltalán nem tett áfabevallást.

Költségvetési csalás gyanúja miatt a NAV pénzügyi nyomozói a húsipari cég telephelyén, valamint képviselőjének lakásán házkutatást tartottak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársai a húsfeldolgozó üzemben és a hűtőházban a 672 ezer kilogrammos húskészlet jelentős részét lefoglalták, mert lejárt a termékek szavatossága.

A helyszínen a NAV adóellenőrökből, pénzügyi nyomozókból és pénzügyőrökből álló 50 fős akciócsoportja iratokat foglalt le, lementette a számítógépek adatait, továbbá több mint 80 személyt meghallgatott.

Jelenleg a társaság működésének, üzleti kapcsolatainak, valamint a hipermarket-lánccal folytatott kereskedelmének feltérképezését és ellenőrzését végzik a NAV szakemberei. Az elcsalt áfa összegének pontos megállapításához az adóellenőröknek többek között 15 ezer bizonylatot kell átvizsgálniuk. Már most feltételezhető, hogy a 4 milliárd forintot meghaladó éves nettó árbevételű cég értékesítései után nem fizetett áfát, közösségen belüli termékbeszerzéseit nem vallotta be, valamint megszegte a foglalkoztatottak bejelentésére vonatkozó szabályokat.

A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a NAV 2,5 milliárd forint erejéig haladéktalanul zárolta a cég bankszámláját, lefoglalta a vevőkkel szembeni követeléseit, valamint ingó- és ingatlan vagyontárgyait. Az adóellenőrzéssel párhuzamosan a NAV illetékes bűnügyi igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást.

 

Az akció során készült videofelvétel előzetes regisztrációt követően letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal médiaszerveréről, a http://media.vam.gov.hu/media oldalról.

 

 

                                                                                             NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága

1132 Budapest, Váci út 48/C-D. Telefon: 1/412-5400

Honlap: http://nav.gov.hu Video FTP server: http://media.nav.gov.hu/media

Keressen minket a Facebookon is!    https://www.facebook.com/NAVprofil