Hírek

Közvilágítás rekonstrukciója Nagykovácsiban

Napokon belül megkezdődik az idei évben – a csatornaépítés, iskolabővítés után – harmadik nagy önkormányzati projektünk kivitelezése, Nagykovácsi közvilágítási hálózatának korszerűsítése.

Amint arról már többször tudósítottunk, a 2013-ban beadott, de sikertelen pályázatunkat a 2014-ben megnyílt újabb körben ismét benyújtottuk és ekkor – már 100 %-os támogatással – eredményes is lett. Így a „Nagykovácsi Nagyközség közvilágítási hálózatának korszerűsítése” KEOP-5.5.0/K/14-2014-0075-2094 pályázat keretében, településünkön jelenleg meglévő összes – ún. kompaktfénycsöves, illetve nátrium – lámpát lecseréljük korszerű, energiatakarékos LED fényforrásra A pályázat alapján az új LED lámpák önkormányzati tulajdonba kerülnek. A közbeszerzési eljárás eredményeképpen az SAG Hungaria kft-vel kötöttük meg a kivitelezési szerződést.

A szolgáltató (ELMŰ) tulajdonában lévő régi lámpatesteket és berendezéseket önkormányzatunknak át kell vennie, egy részüket maradványértéken meg kell vásárolnunk. Természetesen amennyiben leselejteznénk ezeket az eszközöket, arra az esetre a pályázat tartalmazza az ártalmatlanítás költségét. A műszaki egyeztetéseken felvetődött azonban, hogy a jelenleg üzemelő – cca. 15 éves, kompakt fénycsöves – lámpatestek állapota megfelelő és még számottevő, 5-10 éves üzemi tartalékkal rendelkeznek.

Mivel a lakóterületeken, és elsősorban az egykori zártkerti részen, de az ófalu szélén is a közvilágítás nagyon hiányos, sokszor csak minden harmadik, egyes helyeken minden negyedik oszlopon van lámpa, ezért állandóak a lakossági panaszok. Így felmerült annak a lehetősége, hogy a lecserélésre kerülő, de még használható világítótestekkel sűrítsük a hálózatot. A vonatkozó előírások alapján – és természetesen a józan ész szerinti közlekedésbiztonság miatt is – egy utcában különböző típusú és megvilágítást adó lámpákat váltakozva nem lehet elhelyezni. A legesztétikusabb és a pályázat szempontjából is legjobban követhető megoldásként azt javasoltuk, hogy az új Led fényforrásokat – a sűrítéssel együtt – telepítsük egy helyre, egy-egy utcába, míg más részeken – természetesen a megfelelő sűrűséggel – maradjanak kompaktfénycsöves lámpák a leszereltek újra telepítésével kiegészítve. A legjobb eredményt akkor érjük el, ha az összes villanyoszlopra telepítünk világítótesteket. Ennek megvalósulásával Nagykovácsi összes utcájában megfelelő sűrűségű és intenzitású közvilágítás lesz. A finanszírozásáról a Képviselő-testület a legutóbbi ülésén döntött.

Elképzelésinket előzetesen egyeztettük a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság illetékes osztályvezetőivel, akik támogatásukról biztosítottak, és a megoldást a pályázati keretek között kezelhetőnek ítélték.

Ezen beruházással párhuzamosan vizsgáljuk a most még közvilágítással el nem látott utcákban – Erdőalja utca, Lombos utca – a közvilágítás kiépítésének lehetőségét, és reményeink szerint az ősz folyamán ezek is megvalósulnának.

A kivitelezés az ún. nátriumlámpás szakaszokon – Nagykovácsi út, Kossuth Lajos utca, illetve a Nagyszénáskert és Kálváriakert utcáiban – kezdődik. A munkálatokat áram alatt, elsősorban kosaras kocsikról fogják végezni. Útlezárásokat és az áramszolgáltatás szüneteltetését nem tervezik, de kérjük a tisztelt lakosságot, hogy a munkavégzés mellett fokozott körültekintéssel közlekedjenek. Előre láthatólag augusztus közepén kezdődnek az Ófalu, a Nagyszénásalja, és a Zsíroshegyalja településrészek keskeny utcáiban a munkálatok. Itt elképzelhető, hogy egyes szűk helyeken a kosaras kocsi mellett nem lehet majd elférni, de ezeket a rövid ideig – 10-40 perc – tartó korlátozásokat minden esetben jelezni, táblázni fogják.

Györgyi Zoltán főépítész