Hírek

Virágot Nagykovácsinak

Virágot Nagykovácsinak

Nagyszerű, hagyományteremtő programunkat ebben az évben is megrendezzük.

A Virágot Nagykovácsinak verseny fővédnöke Kiszelné Mohos Katalin polgármester asszony.

2016-ban Nagykovácsi Önkormányzata, Bánóczi Margit ötlete alapján, elindított egy programot, mellyel kifejezheti a környezet védelme és a vendégváró település jelleg kialakítása iránti elkötelezettségét, valamint ösztönözheti a falu lakóit az e célt szolgáló összefogásra.

Ismerünk példákat, sokszor sóhajtva felemlegetjük, hogy ez vagy az, mennyire szép, tiszta, gondozott, idilli, virágos hely. Szándékunk, hogy megmutassuk, hogy a gyönyörű fekvésű, nagyszerű adottságokkal bíró Nagykovácsi is lehet ugyanannyira gondozott, virágos és idilli. Ezért azokat, akik példát mutatva egyéni alkotó kedvvel és munkával hoztak létre gyönyörű kerteket, kertrészleteket, teraszokat, előkerteket, kiválasztjuk, bemutatjuk és megjutalmazzuk.

Célunk egy vonzó, barátságos falukép kialakítása. Saját környezetünk, kertjeink, utcai előkertjeink szépítése, mert kellemes, hangulatos környezetben mindenki jobban érzi magát. Célunk a természetet, környezetüket szerető és gondozó polgárok munkájának elismerése. Olyan példával szeretnénk szolgálni, ami kisgyerekeknek és fiataloknak követendő lehet, majd  igényükké válhat. Célunk, hogy megmutassuk, növények környezetünkbe illesztésével jelentős esztétikai és hangulati változást lehet elérni. Célunk, hogy bebizonyítsuk lakótársaink munkáján keresztül, hogy az irigyelt előkerteket, virágos ablakokat mindenki megvalósíthatja.

Szempontjaink a véleményezésnél, hogy olyan kialakítású kertek, teraszok, előkertek pályázzanak, ahol:

– egyénileg alakítják ki a virágos környezetet (nem kertépítők által elkészült kerteket keresünk) – alkalmazzák a régi idők költség kímélő technikáit és ötvözik az ökogazdálkodás (görög szó/oikosz- ház,lakás) házi méretekben alkalmazható módszereivel (komposztálás, szerves tápanyag felhasználás, esővíz visszaforgatása)

– törekednek környezetünk karakterének megőrzésében illetve kialakításában (olyan virágokat, növényeket, fákat telepítenek gondoznak, melyek nem környezet idegenek, pl. nem örökzöld, nyírott tujákkal népesítik be a kertjüket)

– a kertben és a kert körül élő állatok integrálását, óvását is figyelembe veszik (háziállatok tartása, madarak védelme, etetése, sün védelem, pillangó vagy rovarház kihelyezése)

– jól hasznosítják az adottságokat, helyszíni feltételeket (pl. meredek fekvés, nagyon keskeny bejárat vagy túl árnyékos kert)

– a kialakított terület a pályázó saját elvárásán túl is szolgálja és elnyeri a környezetében élők tetszését is
– nem időlegesen kialakított, hanem folyamatosan fenntartott az állapot

– a pályázó követ egy általánosan kivitelezhető mértéket, mind költségben, mind munkaterület méretében (nem elég két virágláda az ablakpárkányon, de nem szükséges egzotikus növényekkel telerakott télikert)

Program

A versenyre a jelentkezés és nevezés határideje: 2017. április 30.

Kétszeri elbírálás lesz, várható időpontjai 2017. május utolsó hetében május 31.-ig és augusztus utolsó hetében augusztus 31.-ig.

A bírálat eredményének közzététele és a győztesek megjutalmazása 2017. szeptemberben lesz, pontos időpontjáról és helyszínéről a későbbiekben fogunk minden versenyzőt tájékoztatni.

Nevezési kategóriák

  1. kicsi virágos kert 20 nm – 100 nm
  2. vagy
    balkonkert
    vagy
    teraszkert
    vagy
    ezek kombinációja
  • nagy virágos kert 100 nm -500 nm

“Nagykovácsi legszebb kertje” kitüntető címet nyer a kategória nyertese
(magában foglalhatja a fákat, bokrokat, virágokat, fűszernövényeket, veteményest, pázsitot, illetve ezek bármilyen variációját, komplett kert fogalma szerint)

  1. Nagykovácsi legvirágosabb utcája

minimum 8 ingatlan előtti külső előkert, bejárat

Díjak

  1. 1.helyezett 20.000.-
    2.helyezett       15.000.-
    3.helyezett       10.000.-
  2. 1.helyezett 30.000.-
    2.helyezett       20.000.-
    3.helyezett       15.000.-
  • 1.helyezett 50.000.-
    2.helyezett       35.000.-
    3.helyezett       25.000.-

 Jelentkezés módja

e-mailben Bánóczi Margit képviselő asszony címén, mellékelve az itt letölthető jelentkezési lapot, a banoczimargit@t-online.hu e-mail címen

vagy
a Jelentkezési lapot kitöltve és személyesen átadva a Polgármesteri Hivatal titkárságán Fábos Éva polgármesteri titkárnőnél

vagy
a Jelentkezési lapot kitöltve és Bánóczi Margit képviselő asszony postaládájába dobva  a Polgármesteri Hivatal belső bejáratánál