Hírek

A helyi népszavazásról

Tisztelt Nagykovácsiak!

Amint talán Önök is értesültek róla, nemrégiben népszavazási kérdést nyújtottak be a Nagykovácsi Választási Bizottsághoz a településünkön létesítendő kereskedelmi célú ingatlanok alapterületének korlátozására vonatkozóan. A kérdés természetesen a tavaly nagy port kavart CBA-beruházásra irányul, a népszavazás pedig annak tisztázását tenné lehetővé, hogy a településünkön élő emberek támogatják-e Nagykovácsi kereskedelmi ellátottságának fejlesztését, vagy sem.
Most a Nagykovácsi Választási Bizottságnak a kérdéssel kapcsolatos elfogadó határozatával szemben ismét felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Budapest Környéki Törvényszékhez.
Szeretném leszögezni, hogy a népszavazás ismételt megakadályozása éppúgy kész helyzet elé állít bennünket, akárcsak maga a CBA-beruházás, amelyet elődeinktől, az előző polgármestertől és testülettől örököltünk. A közösségünk egészének érdekei szerint meghozott döntések adhatják Nagykovácsi jövőjének pilléreit, ezért személy szerint sajnálnám, ha nem lenne lehetőségünk a kereskedelmi infrastruktúra fejlesztésének helyi társadalmi legitimációjára, ugyanakkor minden készen kapott, megörökölt helyzetből a közösség egésze számára leghasznosabbat szeretném kihozni.

Kiszelné Mohos Katalin, polgármester