Hírek

HÉSZ módosítás véleményezése

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot és a településrendezés eszközeink véleményezésében résztvevő partnereinket, hogy az Amerikai Nemzetközi Iskola területe vonatkozásában, un. állami főépítészi eljárási rendben folyó HÉSz Módosítás dokumentációjának véleményezési határidejét 2017. augusztus 31-ig meghosszabbítjuk.

A véleményezésre vonatkozó felhívásunkat – helyben szokásos módon a hirdetőtábláinkon – július 24-én kihelyeztük, ugyanakkor a honlapunkon való közzététel és a dokumentáció feltöltése sajnálatosan elmaradt, ezért innen a tisztelt lakosság és a partnereink csak késve, a Tájoló augusztusi megjelenését követően értesülhettek, így a véleményezésre – különösen a nyári időszak miatt – kevés idő maradt.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012.(XI.08.) kormányrendelet 42/A.§ szerinti un. állami főépítészi eljárás során – mivel ezen eljárás csak a jogszabályban meghatározott esetekben alkalmazható – lakossági fórum nem kerül megtartásra, így véleményeiket a felhívásban részletezett módon tudják eljuttatni hozzánk.

Györgyi Zoltán
főépítész

 

Felhívás

Önkormányzatunk elkészíttette a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola 920/117 hrsz és 4684 hrsz területére vonatkozó Helyi Építési Szabályzat módosításának egyeztetési tervdokumentációját.

Az egyeztetési tervdokumentációt Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata a „Partnerségi egyeztetés szabályairól” szóló 5/2017. (III. 27.) Önkormányzati rendelete szerinti ún. Partnerek is véleményezhetik.

A tervdokumentációval kapcsolatban észrevétellel, véleménnyel a Partnerségi Rendelet 2.§ szerint az alábbi ún. Partnerek élhetnek:

  1. az Önkormányzat közigazgatási területén, az adott fejlesztési és rendezési eszközök tervezésével érintett településrészen állandó lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező természetes személyek,
  2. az Önkormányzat közigazgatási területén az adott településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggésbe hozható és ott székhellyel, telephellyel, fiókteleppel rendelkező gazdálkodó szervezetek,
  3. az Önkormányzat közigazgatási területén székhellyel rendelkező, működő civil szervezetek, érdekképviseleti szervezetek,
  4. az Önkormányzat közigazgatási területén működő és elismert egyházak,
  5. az Önkormányzat közigazgatási területén székhellyel rendelkező építészeti, mérnöki szakmai érdek-képviseleti szervezetek,
  6. a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 98. § (2) a) pontja alapján a környezetvédelmi érdek képviseletére létrehozott, politikai pártnak és érdekképviseletnek nem minősülő, egyesületek helyi szervezetei (a továbbiakban: környezetvédelmi egyesület).

A Partnerségi véleménynyilvánítás határideje: 2017. augusztus 1-től – 2017. augusztus 31-ig.

Javaslatot, észrevételt tenni, illetve véleményt nyilvánítani a megadott véleményezési határidőben kizárólag a véleményezési tervdokumentációval kapcsolatban a polgármesterhez címzett, a főépítésznek írásban megküldött, szövegszerű, indoklással ellátott véleményben lehet, a partnerségi rendelet 4.§ alapján az alábbiak szerint:

elektronikus úton: foepitesz@nagykovacsi.hu

postai úton: Polgármesteri Hivatal 2094 Nagykovácsi Kossuth Lajos utca 61.

A véleményezési tervdokumentáció megtekinthető:

nyomtatott formátumban: a Polgármesteri Hivatal Titkárságán, illetve

digitális formátumban az alábbi linkről tölthető le.

Tisztelettel várjuk a közreműködni kívánó Partnerek véleményét!

Kiszelné Mohos Katalin
polgármester