Hírek

Inkubátorház

.A „2. Hangya Fórum” összefoglalója (2013. június 03. 17h Öregiskola).

Tisztelt Nagykovácsi Lakosok !

Szeptember végén adtunk tájékoztatást „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program” keretében elnyert uniós támogatásról, amelynek segítségével megújul az Öregiskola épülete, új funkciót nyerve a kis-és középvállalkozók számára kialakításra kerülő inkubációs központ létrehozásával. Az épület-beruházás mellett legalább olyan fontos e projekt keretében az inkubációs központ által gondozandó szellemi megújulás, így az induló és már működő vállalkozások szakmai, üzleti információs támogatása, különösen a mezőgazdasági fejlesztések, és az energia-hatékony megoldások alkalmazása terén, beleértve a szlovák féllel közös piacra jutási programok megvalósítását is.
Nagykovácsi kiemelt szakmai feladata ebben a közös nemzetközi munkában annak feltárása, hogy településünk és hazánk gazdasági, mezőgazdasági, természeti és történelmi hagyományaira támaszkodva miként alakítható ki az 1990 után kialakult új tulajdon-és birtokszerkezetben folyó mezőgazdasági termelésen alapuló új gazdasági együttműködési rendszer. Már a pályázati anyag is kiemelte, hogy ebben a tevékenységben azokra a hagyományokra is építeni szeretnénk, amelyet ötven éven keresztül a HANGYA rendszere képviselt. Az 1948-ban felszámolásra került HANGYA a magyar gazdaság, különösen a vidék motorja volt, építve a mezőgazdasági termelők szervezett összefogására, a hitelszövetkezeti kapcsolatokra és a fogyasztók bolthálózatára.
Ennek a rendszernek az újjászervezése nem jelentheti az egykori modell másolását, a globalizálódó világban alkotó módon kell a hajdani modell elvi alapjaira építve megteremteni a ma is működőképes megoldást. Azt sem lehet remélni, hogy ebben a munkában egy- egy település teljes közössége akár önmagában tartós sikereket tud elérni. Az eredményekhez szükség van a gazdasági és jogi környezet megfelelő alakítására, a szélesebb közösségek együttműködésére is.
Az első dolog ugyanakkor tehát, hogy önmagunkban egyénileg, és kisebb- szélesebb közösség szintjén is akarjuk és tudjuk felismerni értékeinket, és érdekeink összehangolásával közös célok elérése érdekében kívánjuk alakítani cselekedeteinket. Az egykori HANGYA sem tett mást, mint az egyén, a magánszemély – legyen az akár termelő, vagy fogyasztó – kölcsönösen méltányolható gazdasági érdekeit szem előtt tartva szervezte, működtette a piaci kapcsolatokat, nyújtott értékesítési, beszerzési szolgáltatásokat tagjainak. Ennek összetartó erejét a ma is élő szövetkezeti gondolatiság adta, amely a XIX. végén előtérbe kerülő korlátlan liberalizmussal szemben a méltányos liberalizmus eszméit és gyakorlatát állította. Ennek meghatározó jellemzője, hogy a szövetkezeti alapelvek értelmében a szövetkezetként működő gazdasági kapcsolatok eredményeiből a tagok nem a tőkebefektetésük, hanem a közös eredmény eléréséhez való hozzájárulásuk arányában részesülnek, továbbá a szövetkezet meghatározó stratégiai döntéseit nem a tőkebefektetés arányában, hanem demokratikus, egy tag- egy szavazat elv alapján hozzák.
A szövetkezeti elvek és gyakorlat mai környezetbe illesztéséhez, és a helyi viszonyokra történő adaptálásához a gazdasági és jogi környezet változása is segítséget nyújt. A vidékfejlesztés 2020-ig terjedő időszakot felölelő Darányi Ignác terve magában foglalta egy új szövetkezeti törvény megalkotását, amelyre várhatóan 2013 elején kerül sor. Az Európai Unió 2013 utáni agrárpolitikai programja a termelői összefogások ösztönzését és a mezőgazdasági termények fogyasztóhoz történő eljuttatása láncának rövidítését egyaránt magában foglalja. A határmenti együttműködésben megvalósuló egyéni és települési szintű felkészülésünk tehát a hazai és nemzetközi folyamatokkal jó összhangban áll, az inkubációs központ szövetkezeti szolgáltatásai ezért megfelelő időben segíthetik majd a helyi vállalkozók közös erőfeszítéseire alapozott gazdasági érvényesülését.
Tekintettel arra, hogy a projekt keretében a fő célkitűzés a helyi adottságokra épülő termelés gazdasági kapcsolatainak kiterjesztése és a helyi gazdaság fejlesztése, ezen belül a helyi, kihasználatlan mezőgazdasági területek, főleg gyümölcsösök revitalizációja, valamint terményeinek energia-hatékony ipari feldolgozása, ezért a szövetkezeti keretek kialakítását e területeken kívánjuk elindítani. Ehhez meg kívánjuk találni és nyerni azokat a helyi lakosokat, gazdálkodókat, akik felismerik, hogy a tulajdonukban, használatukban álló mezőgazdasági területek számukra – az általuk demokratikusan irányított szövetkezet termelésszervezési és kereskedelmi szolgáltatásai révén – a jelenleginél jóval nagyobb értéket és hasznot hozhat, és akik e felismerés alapján készek a szövetkezeti alapú közös cselekvésre.
A projekt ennek tervezésében és lebonyolításában nyújt szakmai segítséget, hiszen az elmúlt héten lezárult közbeszerzési eljárás alapján kiválasztásra került az a partner, amelyik a szövetkezeti rendszerfejlesztésben szerzett hazai és nemzetközi tapasztalataival segíteni tudja a helyieket a közösen vállalható egyéni érdekeik pontosításában, az ezen alapuló szövetkezeti szerveződésében, a kapcsolódó belső szabályzataik megalkotásában. Ez a szervezet a 2010-ben Magyar Örökség Díjban részesült HANGYA, amely éppen a múlt hagyományainak alkotó adaptálásával közel 200 szövetkezetet indított útjára és képviseli hazai és nemzetközi kapcsolatai révén érdekeiket.
Szövetkezeti rendszerépítés feladata lévén, hangsúlyozni kell, hogy nem arról van szó, hogy a partner a helyiek helyett hozza létre a szövetkezetet és alkotja meg a szövetkezet belső szabályait, hanem arról, hogy azönkéntesen összefogó személyek közös akaratának és szabályainak az általános szabályokkal összhangban álló megoldásához nyújt közösségünknek segítséget. A határon átnyúló projektünk révén e kapcsolatok nem csupán helyi, de nemzetközi szinten is tovább erősíthetik közösségünk és tagjaik eredményeit.
A partnerrel kötött szerződés alapján 2013. január elejére elkészül egy olyan tanulmány, amelynek alapján megindulhat a szövetkezeti kapcsolatokra kész gazdálkodók feltérképezése, a szövetkezet létrehozásának előkészítése, majd létrehozása. Az ehhez szükséges fizikai és szellemi infrastruktúrát az időközben kialakításra kerülő inkubációs központ szolgáltatja majd. Természetesen a tanulmány elkészülte után – várhatóan 2013. február 4-én 18 órakor az Öregiskolában– Lakossági Fórum-ra kerül sor, amely lehetőséget kínál azoknak a gazdálkodói igényeknek az első megfogalmazására is, amely a projektben megjelenített szervezeti fejlesztés, a közös cselekvést szolgáló szövetkezet alapításának alkotó megindítását jelenthetik.
Nagykovácsi 2012. december 19.

Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program

 

Örömmel számolhatunk be arról, hogy egy újabb, az Európai Únió által támogatott, „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program” keretében meghirdetett „Vállalkozói inkubátorházak létrehozása a határmenti régiók kis-és középvállalkozói részére visszatérés a természethez szellemében” címet viselő pályázaton a település 642,557 Euró összegű támogatást nyert el az Öregiskola épületének felújítását folytató beruházásra.

A fejlesztés vezetője a megújuló energia és gazdaságfejlesztés terén már jelentős tapasztalatokkal bíró ’Inkubator Komarno’ elnevezésű szlovákiai vállalkozás, amely mellett partnerként vesz részt a Nagykovácsi Önkormányzat.

A projekt két éve alatt,  2014.  augusztus  31-ig az Öregiskola épületének jelenleg romos felében kerül kialakításra egy új vállalkozói inkubátorház  és közösségi tér. Az új beruházással Nagykovácsiban lehetőség nyílik az induló és már működő vállalkozások szakmai, üzleti információs támogatására, különösen a mezőgazdasági fejlesztések, az energiahatékony megoldások alkalmazása, illetve a szlovák féllel közös piacra jutási programok megvalósítása területén.