Hírek

Az óvodai-iskolai étkeztetéssel kapcsolatos hírek.

Tisztelt Szülők!

Az óvodai-iskolai étkeztetéssel kapcsolatosan félreérthető hírek terjednek a településen, erre tekintettel készült az alábbi tájékoztató.

Az első közétkeztetésre vonatkozó közbeszerzési eljárást a 70/2014.(V.22.) számú határozatával eredménytelenné nyilvánította a Képviselő-testület, hivatkozással a Kbt. 76. § (1) bekezdés d) pontjára. Tekintettel arra, hogy a Kormány határozattal döntött a MINTA MENZA programról, amelynek értelmében megszületett a 37/2014. (IV. 30.) EMMI, azaz a MENZA rendelet, aminek alapján új közbeszerzési eljárást indított az önkormányzat. Az új szabályozás alapjaiban változtatja meg a közétkeztetés feltételeit, mivel az egészséges étkezéshez szükséges minőségi ételkészítést szabályozza.

A második közétkeztetési nyílt közbeszerzési eljárás ennek a rendeletnek a figyelembe vételével lett kiírva. A nyertes pályázó a MENZA rendeletben – nem önkormányzati rendeletben – szabályozott közétkeztetési feltételeknek megfelelő minőséggel, mely maga után vonja a magasabb árat, lesz beszállítója az óvodának és az iskolának. Szerződéskötési moratórium miatt még nem a nyertes pályázó a beszállító jelenleg, hanem ideiglenes szerződés alapján egy másik szolgáltató, amely jóval magasabb áron szállítja az ételeket, de az árkülönbözetet az önkormányzat a költségvetésében biztosítja jelenleg is. Az eredményes közbeszerzési eljárás során kiválasztott nyertes pályázó által ajánlott árakat illesztette be rendeletébe az önkormányzat Képviselő-testülete, mint az étkezési hozzájárulás mértékét. Mindezekből következik, hogy az árat a jogszabályi feltételeket teljesíteni tudó szolgáltató szabja meg.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján a 3 vagy több gyermekes családok gyermekei után jövedelemhatártól függetlenül, alanyi jogon 50 %-os az étkezési hozzájárulás. A helyi szociális rendelet pedig további kedvezményeket biztosít rászorultság alapján, ennek okán térítésmentesen is étkezhetnek azon gyermekek, akiknek a szülei igénybe veszik a lehetőség szerinti kedvezményeket.

Jelenleg a szeptemberi hónapban az általános iskolában 414 gyermek étkezik, amelyből 22 fő 100 %-os, míg 174 fő 50 %-os támogatásban részesül az étkezési hozzájárulás tekintetében, ez azt jelenti, hogy az étkezést igénylő gyermekek szüleinek közel fele nem a teljes hozzájárulást fizeti. Az óvodákban összesen 335 gyermek étkezik, akik közül 10 fő 100 %-os, 109 fő pedig 50 %-os kedvezményben részesül.

Felhívjuk a Kedves Szülők figyelmét, hogy akinek nehézséget okoz az új jogszabályi környezet miatt az étkezési hozzájárulási díj megfizetése, azok számára a polgármesteri hivatalban tájékoztatást adunk a lehetőségekről és segítjük önkormányzati támogatással a család kiadási terheinek csökkentését.

Nagykovácsi, 2014. szeptember 9.

 

Tisztelettel:

 

Bencsik Mónika

polgármester sk.