A „Fejér György” Nagykovácsi Szociális Közalapítványt az Önkormányzat Képviselő-testülete alapította. Az Alapítvány fő bevételi forrása is az Önkormányzat költségvetésből átadott támogatás. A Közalapítvány célja a szociálisan hátrányba került Nagykovácsiban élő személyek segítése mellett a gyermek-és ifjúságvédelem és a gyermekek érdekképviselete.
Mindezekre figyelemmel az Alapítvány a rászoruló személyek pénzbeli és természetbeni támogatása mellett 2014-ben már 5. alkalommal segítette egy hetes – a gyermekek számára ingyenes – nyári tábor megtartását rászoruló gyermekek számára. A gyermekek kiválasztásában az iskola nyújt segítséget. A tábor szervezésében és lebonyolításában Balássy Dávid tanár úr és felesége Balássyné Angeli Tímea vesznek részt évről évre, amit ez úton is Tisztelettel Köszönünk!
A tábor szervezése már a tavaszi hónapokban megkezdődik, a pedagógus házaspár az előző évek tapasztalata alapján és a pénzbeli támogatás mértékének megfelelően szervezi meg a programokat. Az Alapítvány májusban megtartott kuratóriumi ülésén döntött arról, hogy idén is felvállalja a gyermektábor megtartásának költségeit (220.000,-Ft), ezt követően az iskolai tanévzárót követően a lehető legrövidebb időn belül, idén a második hetében a szünetnek megkezdődik a tábor.
Az idei nyári idő is kedvezett a 15 gyermek nyári szórakozásának, a pedagógusok pedig sok színes tartalmas programmal töltötték meg a tábor időszakát. A résztvevő gyermekek nagyon vidámak és elégedettek voltak!
Öröm, hogy az Önkormányzat által fenntartott Alapítványok keresztül is tudtunk biztosítani programot azon gyermekek számára is, akiknek a szociális helyzete nem engedte volna meg a család számára a programokban való részvételt.
Szeretettel: Bencsik Mónika polgármester (kuratórium elnöke)
2014. június 30. – július 4. Fejér György tábori beszámoló
Immár ötödik alkalommal szerveztük meg a Fejér György Alapítvány ingyenes, nyári táborát, amelyen idén tizenöt 1-4. osztályos gyermek vehetett részt a Nagykovácsi Általános Iskolából.
Hétfőn csapatokat alakítottunk, majd következett a játékos ismerkedés, kalandozás csapatjátékokkal, sportfoglalkozással, óriás társasjátékkal és kézműves foglalkozással. Kedden folytatódtak a csapatversenyek, a gyerekeknek a tudásukra és ügyességükre támaszkodva kellett megoldaniuk a feladatokat, többek között kipróbálhatták az óriás marokkót, a krikettet, a karikadobálót. Délután a Duna-parti sétát követően a Mesemúzeumban 7 próba várta a táborozókat, sőt a legvégén egy hétfejű sárkánnyal is meg kellett küzdeniük. Szerdán délelőtt kirándultunk, erdei élőlényekkel ismerkedtünk, játszottunk, délután egy „Állati Jó Bemutatón” vehettünk részt Tóth Gábor előadásában. Csütörtökön a Vendéglátóipari Múzeumban fagylaltot készítettünk, sőt egy 100 éves fagylaltkészítő gépet is megcsodálhattunk. Pénteken egész nap a Római Strandon fürdőztünk, csúszdáztunk, hűsöltünk.
Nagy örömünkre a gyerekek jól érezték magukat, utolsó nap úgy búcsúztunk el egymástól, hogy jó lenne jövő héten folytatni a kalandozást…..
Balássyné Angeli Tímea, Balássy Dávid táborvezetők