Hírek

Hetvenként tanítvány” KERÉKPÁROS IFJÚSÁGI ZARÁNDOKLAT KRAKKÓBA A KATOLIKUS IFJÚSÁGI VILÁGTALÁLKOZÓRA

FELHÍVÁS

  1. július 20 – augusztus 1.
  1. július 25 – augusztus 1. között Krakkóban tartják a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozót, amelyet 30 évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa hívott életre. azóta kétévenként katolikus fiatalok milliói gyűlnek össze a világ minden részéről, hogy találkozzanak egymással és a Szentatyával.

Különleges lehetőséget nyújt a magyar fiataloknak a 2016-os világtalálkozó, hiszen még soha nem rendezték meg Magyarországról ilyen könnyen elérhető városban a világtalálkozót,  mint KRAKKÓ. Krakkó Wojtyla városa, a Mária templom volt II. János Pál „anyatemploma”.

A zarándoklat célja, hogy a résztvevő fiatalok lelki gyakorlatokon és haza rövidebb kerékpár túrákon lelkileg és fizikailag felkészülten kerékpáron tegyék meg a több mint 400 kilométeres utat Esztergomból Krakkóba. A zarándokok július 20-25. között az Esztergom-Krakkó útvonalat teszi meg kerékpáron, majd a fiatalok részt vesznek július 25 – augusztus 1. között a Világtalálkozón. A zarándoklat teljes időintervalluma tehát július 20 – augusztus 1. A zarándoklat néhány napján részt vesz Székely János püspök atya is.

18-30 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk a Budapest-Esztergomi Főegyházmegye területéről a hetvenkettanitvany@gmail.com email címünkön. A jelentkezőktől rövid bemutatkozást, motivációs levelet és lehetőség szerint lelkipásztori, vagy más (pl. katolikus közösségi, egyesületi) ajánlást kérünk.

Részletek az alábbi linken érhetők el:

http://mariaut.hu/tart-farticle-89-30571-1/72 tanitvany Kerekparos Zarandoklat Krakkoba

 

Mária Út Közhasznú Egyesület

www.mariaut.hu